Az erdő tálalva

Egész napos gasztrotúra a Gerecse szívében

A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. 2016. augusztus 6.-án Alsóvadácson az országban egyedülálló módon és első alkalommal rendezte meg az erdők-mezők által nyújtotta alapanyagok felhasználásával készült ételek szabadidős bemutatóját a „Gasztrotúrát”.

A nap során két különböző távolságú kijelölt túrakört lehetett végigsétálni, amelyeket a szervezők úgy jelöltek ki, hogy ki-ki fizikai állapotától és gyomorkapacitásától függően ki tudta választani a számára legmegfelelőbbet. A rövidebb úgynevezett „gasztroséta” mintegy 2,5 kilométert és öt állomást (6.-10. állomások) foglalt magába, míg a „gasztrotúra” egy lábat és gyomrot nem kímélő kihívást nyújtott az arra éhezőknek 7,5 kilométeren és 10 állomással: 1. halállomás: sült keszeg, 2. muflonállomás: rablóhús muflonból, 3. erdei gyümölcsállomás: pálinkakóstolás az erdő gyümölcseiből, 4. vaddisznóállomás: füstölt vaddisznó sonka, 5. fast-food: vaddisznó burger, 6. kolbászállomás: szarvas kolbász, 7. sajtállomás: kecskesajt, 8. szarvas állomás: szarvas steak csipkemártással, 9. édesség állomás: méz, lekvár, 10. gombaállomás: vaddisznópecsenye mézes vadkörteágyon vargányával
Azok a gasztrotúrázók, akik ezek után még éhesek maradtak az alsóvadácsi vadászháznál egy tartalmas vaddisznó pörkölttel tehették teljessé a napot. A túra során ásványvízzel, szódával csillapíthatták szomjukat a túrázók, és az időjárásnak valamint a szervezőknek köszönhetően bejárhatták a Gerecse legszebb védett erdőit és mezőit.
Akiben még ezek után is maradt energia az íjászattal, légpuska futó vad-, és céllövészettel, virtuális vadászattal, vadsimogatással, lovas fogatozással tölthették idejüket. A helyszínen a komáromi „Anna képzőművészeti galéria” is bemutatta festményeit.
A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. a résztvevők visszajelzései alapján 2017-ben is meg kívánja rendezni ezt az egyedülálló és sikeres napot, továbbá erősíteni és támogatni szeretné azt az irányt mely során a vidéki és a városi ember újból felismeri és hasznosítani kezdi a természet adta ehető javakat.